Ifj. Ökrös Tibor előadóművész és prímás

"Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Belevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahová másképp nem férkőzhetünk."
Kodály Zoltán

Bemutatkozás

Ifj. Ökrös Tibor előadóművész és prímás vagyok.
Híres zenész dinasztia tagjaként születtem 1991.-ben Budapesten. Édesapám Ökrös Tibor Magyar Ezüst és Arany Érdemkereszttel kitüntetett előadóművész, prímás. Gyermekkoromban édesapám nagyon sokszor elvitt magával előadásokra és próbákra is, ami nekem nagyon tetszett. Már akkor megszerettem ezt a világot, így nem volt kétséges számomra, hogy, édesapám nyomdokaiba lépve a zeneművészetet válasszam hivatásomnak. Az általános iskolai tanulmányaimmal egy időben kezdtem el zenei tanulmányaimat is. A hangszerválasztás sem volt kétséges. A hegedűbe lettem szerelmes. Az alapfokú zenei képzés után felvételt nyertem a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakiskolában. Tanárom Novák Zita a Magyar Állami Operaház tagja volt. A konzervatóriumi éveim alatt már játszottam édesapám zenekarában is. A zenekarban nagyon sok gyakorlati tapasztalatot szereztem. A konzervatórium elvégzése után felkérést kaptam a Budapesti Citadella Rendezvényközpont zenekarába. A zenekarban egy évig játszottam, mint zenekari tag, majd a zenekar prímása és vezetője lettem. Ezzel egy időben különböző zenekarokban is játszottam, többek között a Bihari Táncegyüttes zenekarában, az édesapám által alapított Gezerigó Zene - Tánc Kulturális Egyesület zenekarában, melynek, jelenleg én vagyok a prímása. A különböző zenekarokkal, melyekben játszottam sok hazai és külföldi koncerten vettem részt, jelentős sikereket aratva. Európa szinte minden országán voltak koncertjeim. Ezek közül a legbüszkébb a Scala Theater művészügynökség által rendezett koncertekre vagyok, melyek, a berlini Zeneakadémián és a Berlini Filharmóniában voltak megrendezve. A hazai fellépéseim alkalmával pedig akkor vagyok a legbüszkébb, amikor híres művészekkel léphetek fel egy színpadon. Több zenei műfajt is képviselek: szalonzene, világzene, operett, magyar nóta, könnyű klasszikus, folklór, könnyű jazz és tánczene. Ezeken a műfajokon belül a repertoárom igen változatos és széleskörű. Repertoáromat folyamatosan bővítem, hogy minél több igényt ki tudjak elégíteni.

Next

Ízelítő a repertoárból

Több zenei műfajt is képviselek:
szalonzene, világzene, operett, magyar nóta, könnyű klasszikus, folklór, könnyű jazz és tánczene. Ezeken a műfajokon belül a repertoárom igen változatos és széleskörű. Néhány példa: J. Strauss keringők és polkák, Kálmán és Lehár operettek, G. Dinicu Pacsirtája, V. Monti Csárdása, magyar, cigány és erdélyi autentikus folklór, magyarnóta és csárdás irodalom legszebb és legismertebb dalai. Stb….

Next

Képtár

Kapcsolat

Telefon: +36 70 418 4317

E-mail: jr.okrostibi@gmail.com

Web: www.okrostibor.atw.hu
          www.okrosband.atw.hu